Nagyvilág

Januárig eltarthat a német kormányalakítás

Január közepéig tarthat az új német szövetségi kormány megalakulásához vezető folyamat következő szakasza, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének egyeztetése a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) a közös kormányzás lehetőségeiről – mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke hétfőn Berlinben.

A CDU elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján elmondta: a három párt vezetői szerdán találkoznak, hogy rögzítsék a kormányzati együttműködés lehetőségeit feltérképező egyeztetések menetrendjét. A megbeszélések január elején kezdődnek, és a hónap közepén fejeződhetnek be. Eredményüktől függ, hogy a CDU/CSU és az SPD továbblép-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába.

Ismét megerősítette, hogy pártjának célja egy stabil kormány megalakítása, a kisebbségi kormányzást pedig elutasítja. Ha vállalható megoldásként tekintetének a kisebbségi kormányzásra, nem is a szociáldemokratákkal tárgyalnának, mert nem ők a „privilegitzált partnerek” a CDU számára – mondta a pártelnök-kancellár.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Tobias SCHWARZ

Ajánlott videó

Olvasói sztorik