Nagyvilág

Helikopterbalesetben meghalt a hondurasi államfő nővére

Helikopterbalesetben meghalt a hondurasi államfő nővére és öt másik ember – közölte szombaton a hondurasi hadsereg.

A hondurasi légierő egyik helikoptere fedélzetén hat emberrel, köztük Juan Orlando Hernández hondurasi államfő nővérével, Hilda Hernandezzel helyi idő szerint szombat reggel indult útnak a fővárosból, Tegucigalpából, és a tőle mintegy 60 kilométerre lévő Comayaguába tartott. Röviddel a felszállás után a pilóta jelezte az irányítótoronynak, hogy lejjebb ereszkedik háromezer méterre, majd megszakadt vele a kapcsolat. Ekkor a helikopter mintegy húsz kilométerre volt a fővárostól.

A gép keresésére küldött mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, valamint az utasok és a pilóták holttestét.

Az 51 éves Hilda Hernandez korábban stratégiai és kommunikációs miniszter volt a kormányban, tanácsadója volt öccsének, aki újraindult a novemberi elnökválasztáson, és a választási bizottság szerint 1,6 százalékkal előzte meg ellenfelét, Salvador Nasrallát. A kihívó azonban nem ismerte el a hivatalban lévő elnök győzelmét, megtámadta az elnökválasztás eredményét és a szavazatok újraszámlálását kérte.

A választás után politikai válságba sodródott az ország, zavargások törtek ki, és a kormány december elején rendkívüli állapotot hirdetett.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik