Nagyvilág

650 000 rohingya menekült már el

Az ENSZ pénteken közzétett adatai szerint a rohingya muszlim kisebbség legalább 646 ezer tagja menekült Bangladesbe a szomszédos Mianmar hadseregének Arakán államban zajló műveletei elől, írja az MTI.

Az ENSZ ezt megelőzően kedden közzétett adatai szerint 626 ezer rohingya menekült érkezett Bangladesbe augusztus vége óta, ezek szerint mintegy 20 ezer menekült át a szomszédos országba az utóbbi három napban.

Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az Emberi Jogi Tanács keddi rendkívüli ülésén felszólalva kijelentette: nem szűnt meg a muzulmán rohingyák menekülése a Mianmar északi részén lévő Arakán államból Bangladesbe, és nem zárható ki, hogy a mianmari hatóságok népirtást követnek el ellenük.

A délkelet-ázsiai országból azután kezdtek el tömegesen menekülni a muszlim kisebbség tagjai, hogy a mianmari hadsereg – megnevezése szerint – tisztogató akcióba kezdett augusztus végén rohingya felkelők összehangolt támadását követően a nyugat-mianmari Arakánban.

Kiemelt kép: Europress/AFP/STR/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik