Nagyvilág

Trump olyan mélyre süllyedt, még az összeesküvés-hívők is döbbenten néznek

A „hamis hírek” legnagyobb ellenségének szerepében tetszelegő amerikai elnök muzulmángyűlölő kamuvideókat osztott meg Twitter-oldalán. A felvételeket egy szélsőjobboldali brit törpepárt egyik vezetőjétől szerezte, és láthatóan nem igazán érdekelte, hogy azok valódiak-e. Szóvivője szerint ez nem is olyan fontos. Az amerikai neonácik ujjongtak, de közben még Donald Trump támogatói közül is többen értetlenkedve nézték, mi történik.

„Istennek hála Donald Trumpért. Ezért imádjuk” – így örvendezett az Egyesült Államok legismertebb fehér felsőbbrendűséget hirdető aktivistája, David Duke, miután meglátta, miket osztott meg Twitter-oldalán az amerikai elnök. A Ku-Klux-Klan egykori vezetője annak a három videónak tapsolt, amit Trump szerdán tett közzé.

Olyan videóknak, amit szerinte a „kamuhír média” nem mutat meg az embereknek. Mert azokon szerinte azt lehet látni, ahogy „migránsok megvernek egy mankós fehér gyereket Európában”, valamint „fehér embereket hajítanak le egy tetőről és után halálra verik őket” – írta Twitter-oldalán.

Az amerikai elnök a videókat a Britain First nevű szélsőjobboldali, bevándorlás-ellenességéről és muzulmángyűlöletéről ismertté vált brit törpepárt helyettes vezetőjének Twitter-oldaláról osztotta meg. És elég hamar kiderült, hogy azokon bizony egyáltalán nem azt látni, amit a videók címei sugallnak.

„Videó: muzulmán migráns ver meg egy mankós holland fiút”

Ez a címe annak a felvételnek, amit Trump először osztott meg. Amivel csak annyi gond van, hogy a mankós fiút megverő fiatal nem migráns, és még csak nem is muszlim.

A washingtoni holland nagykövetség a Twitter-oldalán a „tények fontosak” felütéssel közölte, hogy a videón látható elkövető Hollandiában született és nevelkedett, hozzátéve, hogy a holland törvényeknek megfelelő büntetést kapott tettéért. Ezt megerősítette a holland ügyészség is.

A videó először idén májusban került fel az internetre. Egy holland videómegosztó oldalon jelent meg, ahol akkor egy szó sem esett arról, hogy az elkövető bevándorló, vagy muszlim lenne. A Dumpert.nl oldal, és az azt üzemelő geenstijl.n pedig Trump posztjának megjelenése után közölte, hogy a mankós gyereket megverő fiú még csak nem is muzulmán, hanem egy egyszerű holland.

„Videó: egy muszlim összetöri Szűz Mária szobrát”

A második videó, amit Trump megosztott, és azt látni rajta, amit a címe is ígér. Ugyanakkor semmilyen háttérinformációt nem lehet megtudni az esetről Trump posztjából.

A felvétel először 2013-ban került fel a YouTube-ra, azzal az arab címmel, hogy „egy terrorista összetöri Szűz Mára szobrát Szíriában”. A New York Times cikke szerint a felvételen nem csak “egy sima muszlimot”, hanem egy szélsőséges iszlamista hitszónokot, Abo Omar Ghabrát lehet látni. A lap megemlíti, hogy a muzulmánok többsége elítéli más vallások jelképeinek elpusztítását.

„Videó: iszlamista csőcselék lelök egy tinédzser fiút a tetőről, és halálra veri!”

A harmadik felvétel, amit Trump megosztott követőivel, akik közül sokan lehetett azon a véleményen, mint Duke, hogy az áldozatok fehérek.

A videóról azonban hamar kiderült, hogy az a 2013-as egyiptomi lázadások alatt készült, amikor Mohammed Morszi egyiptomi elnök támogatói és ellenzői csaptak össze az utcákon. A videón azt látni, az eltávolított államfő egyik támogatója ledobja egy háztetőről a 19 éves Hamad Badrt, aki később a kórházban halt bele sérüléseibe. Az elkövetőt, Mahmoud Ramadan később halálra ítélték és felakasztották.

Fehér Ház: lényegtelen, hogy kamuk a videók

Azonban az, hogy a videókon nem igazán azt lehet látni, amit a címek sugallnak, egyáltalán nem zavarta a Fehér Házat. Trump szóvivője, Sarah Huckabee Sanders szerdán kijelentette, nem számít, hogy a videók valódiak-e vagy sem. „Rossz dologra koncentrálnak” – mondta a videók valódiságáról érdeklődő újságíróknak, közölve, hogy az lényegtelen, mert „a veszély valódi, és az elnök erről beszél”.  És azért osztotta meg, hogy párbeszédet kezdeményezzen a határvédelem erősítéséről.

A videók megosztása természetesen azonnali tiltakozást váltottak ki. Demokrata politikusok egymás után ítélték el az elnököt, de posztjai a legváratlanabb helyeken is értetlenkedéssel fogadták. A Trumpot teljes mellszélességgel támogató Breitbart egyik szerkesztője, Joel Pollak szerkesztőségi cikkben kelt ki az elnök ellen, „hibának” nevezve a felvételek megosztását, mert az „előítéletet és gyűlöletet szít”.  Trump ezzel szerint túl messzire ment, és akár gyűlöletbeszédnek is lehet tekinteni.

De még az őrült összeesküvés-elméleteket hirdető InfoWars című oldal egyik vezető szerkesztője, Paul Joseph Watson is értetlenkedve nézte a megosztásokat, közölve, nem néz ki túl jól, amikor a Britain First posztját osztják meg. Mindezt egy olyan oldal szerkesztőjétől, amelyen olyan cikkek jelennek meg, amikben a szeptember 11-ei merényleteket belső munkának tartják, Barack Obama egykori amerikai elnököt az Al-Kaida iszlamista terrorszervezet vezetőjének nevezik, vagy arról értekeznek, hogy az amerikai kormány titokban homoszexuálissá teszi a gyerekeket, hogy így csökkentse a népességet.

Botrány Britanniában

Bár Trump megosztásai az Egyesült Államokban is vihart kavartak, az igazán nagy botrány Nagy-Britanniában tört ki. A brit lapok szerdán és csütörtökön is címoldalon foglalkoztak az esettel, és a brit politikusok – konzervatívok és munkáspártiak is – kikeltek ellene. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a videókat a szélsőséges brit párt, a Britain First második számú vezetője, Jayda Fransen Twitter-oldaláról osztotta meg az amerikai elnök.

Fransen pártja ugyan csak nagyjából ezer tagból áll, és a választásokon alig mérhető mennyiségű szavazatot kapott, ám a közösségi oldalakon folytatott, sok embert elérő propagandája miatt meglehetősen ismertnek számít. A saját magát „hazafias politikai pártként és utcai mozgalomként” jellemző pártot 2011-ben alapították meg a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Párt tagjai. Ellenzői azonban gyűlöletet szító, muzulmánellenes, rasszista csoportként hivatkoznak rá.

Jayda Fransen egy Londonban tartott áprilisi tüntetésen. Fotó: AFP PHOTO / Daniel LEAL-OLIVAS

A párt leginkább olyan provokatív megmozdulásairól vált ismertté, mint amikor fehér keresztekkel vonultak végig egy főleg muzulmánok lakta városrészben, vagy amikor mecseteket foglaltak el. A 31 éves Fransent tavaly gyűlölet-bűncselekményben találta bűnösnek egy brit bíróság, miután egy hidzsábot viselő nőt verbálisan inzultált egy tüntetésen, a nő négy gyermeke előtt. Valamint három évre kitiltották minden angol és walesi mecsetből. És egy augusztusi tüntetésen elmondott szónoklata kapcsán Észak-Írországban is vádat emeltek ellene, gyűlöletbeszéd miatt.

A brit parlament csütörtökön rendkívüli ülésen foglalkozott Trump Twitter-üzeneteivel. A brit képviselők erőteljesen kritizálták a Nagy-Britannia legszorosabb szövetségesének számító Egyesült Államok elnökét, „rasszistának”, „gonosznak” és „fasisztának” nevezve Trumpot. Egyben azt követelték a kormánytól, hogy vonja vissza Trump meghívását.

A jordániai látogatáson lévő Theresa May brit kormányfő csütörtökön „hibának”, és „rossz döntésnek” nevezte Trump posztjait, de hozzátette, hogy a két ország „különleges kapcsolatát” az nem fogja befolyásolni. May kijelentette, hogy nem fogják visszavonni a meghívást, amit Trumpnak küldött egy állami látogatásra, de hozzátette, hogy annak pontos dátumát még nem beszéltek meg.

Egy nappal korábban May szóvivője is hibának nevezte, hogy Trump megosztotta a Britain First vezetőjének videóit, közölve, hogy Fransen pártja gyűlölettel teli, hazugságot terjesztő megnyilvánulásaival csak ellenségeskedést akart szítani. Hozzátéve, hogy a britek többsége elítélti a párt „előítéletes retorikáját”.

Trump a Twitteren válaszolt a brit kormányfőnek, gyakorlatilag közölve vele, hogy foglalkozzon a saját dolgával. „Ne velem foglalkozzon, hanem a radikális iszlamista terrorizmussal, ami az Egyesült Királyságban történik. Mi jól megvagyunk” – üzente Trump.

(Kiemelt fotó: AFP PHOTO / SAUL LOEB)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik