Nagyvilág

Horvát média: meghalt a háborús bűnös, aki mérget ivott a tárgyaláson

A tárgyalást azonnal felfüggesztették.

Mint korábban megírtuk, a hágai Nemzetközi Törvényszéken, ítélethirdetés közben megmérgezte magát Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok.

A 72 éves Praljak öt másik volt boszniai horvát politikai és katonai vezetővel együtt állt a bíróság előtt. A volt tábornokot 2013-ban húsz év börtönre ítélték, mert bár a délszláv háborúban tudott a katonái ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekről, nem tett semmit azok megakadályozására.

Szerdán az utolsó fellebbviteli tárgyalás zajlott az ügyben. Amikor kihirdették az ítéletet, amelyben fenntartották a volt tábornok büntetését, Praljak felállt, lenyelt egy pohár folyadékot, és azt mondta a bírónak, hogy megmérgezte magát. A tárgyalást felfüggesztették, mentőt hívtak a helyszínre.

Az N1 horvát hírcsatorna és Nova Televízió nem hivatalos értesülésekre hivatkozva bejelentette, hogy Praljak valamivel 14 óra után  halt meg kórházban. (BBC, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik