Nagyvilág

Összeverekedtek egymással a dílerként és vásárlóként beépült rendőrök

Az élet néha abszurdabb helyzeteket szül, mint amit a forgatókönyvírók megálmodhatnak. Ezt igazolja a detroiti rendőrség két beépített csoportjának esete is.

A Detroit keleti részén fekvő Andoverben a kábítószerek régóta okoznak problémát, így a rendőrség minden lehetséges eszközzel igyekszik felvenni a harcot a drogokkal.

A 11. kerület két különleges tisztje a közelmúltban dílernek álcázva kezdett el kábítószert árulni az utcán, hogy rögtön a vásárlás után letartóztassák a fogyasztókat. Erről azonban nem értesítették a 12. kerületi kapitányságot, ahonnan egy másik csoportot épp azért küldtek ki, hogy a vásárlók közé beépülve kábítószer-kereskedőket buktassanak le.

Mikor a 12. kerületi rendőrök átvették a drogot kollégáiktól, azonnal erősítést hívtak, és megpróbálták letartóztatni a „dílereket”.

Ekkor a felek heves vitába kezdtek, majd ököllel estek egymásnak.

A verekedésben két tiszt könnyebben megsérült.

Egyelőre nem tudni, hogy a rendőrökön volt-e testkamera, az eset vizsgálata mindenesetre megkezdődött.

(Via: What’s Trending, kiemelt kép: IPGGutenbergUKLtd/Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik