Nagyvilág

Két nőt etetett meg a kutyáival az orosz darabolós gyilkos

Egy biztonsági kamera felvételén látható (kiemelt képünkön), amint a cigarettázó, az egyik kezében egy üveg bort szorongató, 31 éves Alexander Maszlennyikov, nyomában két nővel, későbbi áldozataival kisétál egy klubból, október 13-án reggel, néhány perccel háromnegyed hat előtt, az Oroszország Volgográdi-régiójában fekvő Volzsszkijban.

A 29 éves Daria Labutyinát, és a 28 éves Olga Saposhnyikovát akkor látták élve utoljára. Vélhetően mindkét nő önként tartott a férfivel annak bérelt lakására, nem tudva, hogy Maszlennyikovot csak nemrég engedték ki a börtönből, ahol 11 évet ült szexuális zaklatásért, nemi erőszakért, és rablásért.

Fotó: VKontakte

A két nő együtt dolgozott egy helyi bevásárlóközpontban. A barátaik és az ismerőseik azt mondták, abszolút nem jellemző egyikükre sem, hogy egy buli után idegen férfiak lakásán kössenek ki, mindketten komoly párkapcsolatban éltek. A nyomozás jelenlegi állása szerint, aznap mégis megtették, majd a férfi lakásán ittak még néhány italt. Az azonban egyelőre nem világos, hogy ezután mit történt.

Elképzelhető, hogy a két nő visszautasította Maszlennyikov szexuális közeledését, a férfi ezért erőszakolta, majd ölte meg őket. A holttesteket aztán a fürdőszobában feldarabolta. A nyomozást vezető Alexander Minajev elmondta, hogy egy másik biztonsági kamera felvételén látszik, hogy a férfi a két nővel együtt megy be az épületbe, de később már egyedül jön ki, két hatalmas sporttáskát cipelve.

A táskákban a két nő maradványai voltak. Az egyiküket húsz darabra vágta a gyilkos, a másiknak csak a lábai levágásáig jutott. Az orosz sajtó rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, Maszlennyikov a nők néhány darabját ledarálta, majd a kutyáival megetette. A rendőrség hivatalosan nem erősítette meg ezt az információt.

A videofelvételek kielemzése után körözni kezdték Maslennyikovot, akit néhány napja egy Moszkva melletti városban fogtak el. A férfi ekkor már egy egygyermekes fodrásznővel randizgatott. Maslennyikov bevallotta a két nő megölését és feldarabolását, majd egy Volzhsky melletti erdőben megmutatta a rendőröknek azt a helyet , ahová a maradványokat temette.

(via The Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik