Nagyvilág

A német államfő helyreállítaná az oroszok iránti bizalmat

Steinmeier szerint beszélni kell az elhidegülés okairól.

Frank-Walter Steinmeier német államfő szerdai moszkvai látogatása során a két ország közötti bizalom helyreállításának lehetőségeiről és módjairól kíván egyeztetni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Erről a Kommerszant című orosz napilapnak adott, kedden közölt interjújában számolt be a német politikus.

„Örülnék, ha találkozóm az orosz elnökkel lehetőséget adna annak feltérképezésére, van-e kilátás az országaink közötti elköltött bizalom helyreállítására” – mondta Steinmeier. Az elmúlt években ugyanis az Európai Unió és Oroszország kapcsolatainak megromlása egyetlen országnak sem vált hasznára és mindez komoly kockázatokat jelent a jövő számára is – tette hozzá.

A német államfő hangsúlyozta: fontos párbeszédet folytatni az elhidegülés okairól. Szerinte ez segíti a jobb megértést ahhoz, hogy mi vezetett a jelenlegi helyzet kialakulásához. Ugyanakkor nem szabad elhallgatni a lényeges nézeteltéréseket sem, hanem világosan szóvá kell tenni azokat – jelentette ki.

Steinmeier emellett kiemelte, hogy a vitás kérdésekhez békésebb, kiszámíthatóbb és konstruktívabb módon kell közelíteni, mint ahogy azt az elmúlt években tették.

„Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ne beszéljünk egymással. Közelességünk annak megakadályozása, hogy további elidegenedés következzen be a németek és oroszok között” – hangúlyozta Steinmeier. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik