Nagyvilág

Az újévi szmogot nyelni Delhiben olyan, mintha 50 cigit szívnánk naponta

Túl sok volt a petárda, most rengetegen fuldokolnak.

Két nappal járunk a Diwali, vagyis a hindu újév ünnepségei után. A buli most is elég nagyra sikerült. Talán egy kicsit túlzottan is, Delhiben páldául rengetegen rosszul lettek a brutálisan szennyezett levegő miatt. Az orvosok szerint a delhi szmog belélegezése felér napi 50 cigaretta elszívásával. A petárdák robbanása során kibocsájtott vegyi anyagok ugyanis nem illannak el, hanem még hónapokig a levegőben maradnak. Nem csoda, hogy 30 százalékkal megemelkedett a légzési zavarokra panaszkodók száma a helyi kórházakban.

Az egyik orvos elmondta a Daily Mailnek, hogy a legveszélyeztetettebb csoportot a gyerekek, a terhes nők és az idős emberek jelentik. Országos problémáról van szó, Indiában kiugróan magas a légzőrendszeri betegségekben szenvedők aránya. Épp tavaly Diwali után mérték az elmúlt húsz év legmagasabb légszennyezettségét az országban. A Legfelsőbb Bíróság november 1-ig be is tiltotta a petárdák árusítását, de ez, úgy tűnik, nem sokat ért.

Borítókép: Allison Joyce/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik