Nagyvilág

Egy komplett cég ellen elfogatóparancsot adott ki Erdogan, mert a puccsot segítették

A Kaynak Holding és leányvállalatai 110 vezetője, partnere és dolgozója ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalommal – jelentette az Ihlas török hírügynökség.

Az érintettek állítólag tagjai az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak, finanszírozták a fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított mozgalmat, megsértették az adományozásról szóló törvényt és szándékos csalást követtek el. A pénteki razziának Isztambul a központja, de a rendőrségi fellépés még további 23 tartományra kiterjed, köztük Ankarára, Izmirre, Bursára és Eskisehirre is.

A Kaynak (Forrás) Holding már a puccskísérlet előtt elhíresült gülenista kötődéséről, vállalatainak élére fokozatosan kormánymegbízottakat nevezett ki a török vezetés. Egy korábbi razzia keretében idén júniusban 34 embert már előzetes letartóztatásba helyeztek a nagyvállalattól.

Napközben Ankarában és további hét tartományban elfogatóparancsot adtak ki másik 38 ember ellen is. Ők időközben bezáratott gülenista magániskolák alkalmazottai voltak és feltehetően használták azt a ByLock nevű titkosított üzenetküldő programot, amelyen keresztül a hatalomátvételi összeesküvést szervezték.

Ankara szerint Gülen hálózata hosszú évek alatt szivárgott be az állami, valamint a magánszférába, és ebben a folyamatban a hitszónok egyebek mellett saját vállalkozásaira, iskoláira támaszkodott.

Törökországban tavaly július 15. óta több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret – köztük üzletembereket, tanárokat – pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz és azon keresztül a puccskísérlethez. Az államosított cégek száma megközelíti az ezret. Az azóta is mindennapos tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccs résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy az összeesküvésre adott török válasz túlzó, és ezáltal az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik