Nagyvilág

Késett a rendeléssel a futár, majd véresre verte a kaját rendelő nőt

A kínai férfi attól félt, negatív kritikát fog írni róla a nő. És dühében megverte. Naná, hogy kirúgták.

Miután több mint két órát késett a rendeléssel, egy biciklilakattal még véresre verte egy kínai netes ételkiszállító cég futára az egyik ügyfelet – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint a férfi azért verte meg a nőt, mert attól tartott, rossz kritikát fog írni róla.

Az eset még szombaton történt Kína legdélebbi tartománya, Hainan fővárosában. A kínai sajtóban csak Xiao He álnéven említett nő helyi idő szerint este hat óra után pár perccel rendelt ételt az Ele.me nevű netes ételkiszállító alkalmazáson keresztül. Egy olyan étteremtől, ami alig tíz percre van a lakásától.

Megette a futár a kiszállított levest, majd vizeletével pótolta a hiányt
A kínai férfi kissé meglepődött, amikor a csomagot kinyitva beleszagolt a feleségétől kapott levesbe.

Az egyetemista nő arra számított, a közeli helyről hamar meg fogja kapni az ételt, de az csak nem akart megérkezni. Egy idő után már telefonálgatni kezdett, de a futár a beszámolók szerint egyre csak ellenségesebb lett. Végül a nő negyed 9 után megelégelte a várakozást, és közölte vele, hogy odamegy az ételért.

A futár az étterem előtt várta a rendeléssel, majd roppant dühös lett, amikor a nő a nevét akarta megtudni. Ekkor kezdte el azt hinni, hogy negatív kritikát fog róla írni. Ezért felkapta a biciklilakatját, és azzal kezdte el ütni a nő fejét. A futárt az étterem tulajdonosa fogta le, a nőt pedig barátai kórházba vitték.

Véresre verte az ételfutár. Fotó:Weibo

A beszámolókból az nem derült ki, hogy a nő milyen súlyos sérüléseket szenvedett, csak annyi, hogy kórházi számlája kétezer jüan volt. A futárt kirúgták, és jelenleg még keresi a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik