Nagyvilág

Egy 310 méter magas gát átszakadása fenyegeti Puerto Ricót

Erőltetett ütemben telepítik ki a lakosságot Puerto Rico szigetének északnyugati részéből, ahol gátszakadás fenyegeti több tízezer ember életét – közölték a hatóságok helyi idő szerint még pénteken.

Carlos Bermúdez kormányszóvivő közölte ugyanakkor, hogy a sziget 78 közigazgatási körzetéből 40-nel nincs kapcsolat, annyira megrongálta a távközlési rendszert a négyes fokozatú Maria hurrikán, amely szerdán vonult át a térségen.

A veszélyben lévő gát a Guajataca folyón épült közel 90 évvel ezelőtt. Magassága 316 méter, és egy 5 négyzetkilométeres mesterséges tó van mögötte. A vihart 400 milliméteres csapadék kísérte a környező hegyekben, és teljesen feltöltötte a tározót. A gátat az orkán megrongálta, és félő, hogy összeomlik. Az alatta húzódó völgyben mintegy 70 ezer ember él. Elérésüket akadályozza, hogy a sziget 1600 mobiltelefonos átjátszótornyából 1360 ledőlt, és a hagyományos telefonvezetékek 85 százaléka nem működik.

A hatóságok buszokat küldenek a kimenekítéshez, mozgósították a nemzeti gárdát is. Próbálnak üzenetet küldeni a Twitteren is azzal a felhívással, hogy a helyzet rendkívül veszélyes, az ott élőknek azonnal távozniuk kell, de nem tudni, hogy hány embert érnek el ezek a vészjelzések. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik