Nagyvilág

Felmentették a cseh anarchistákat, akik terrortámadást akartak elkövetni

Felmentette a prágai városi bíróság pénteken azt az öt cseh anarchistát, akiket egy katonai vonat elleni terrorista támadás előkészítésével vádoltak. A döntés még nem jogerős.

A testület szerint a vádiratban leírt, néhány éve történt eset nem meríti ki a bűncslekmény fogalmát. A bíróság ugyanakkor kételyeket fogalmazott meg a rendőrség eljárásával kapcsolatban, amely titkos ügynököket vetett be a vizsgálatok során.

Milan Chovanec belügyminiszter a bírósági döntésre reagálva kijelentette: amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban rendőrségi provokációról volt szó, követelni fogja az ügy új kivizsgálását és a felelősök megbüntetését. Vladimír Pazourek államügyész azt mondta, nem ért egyet a bíróság döntésével és azt a helyszínen azonnal megfellebezte. A már korábban is sok vitát kiváltó ügy 2015 májusában került nyilvánosságra, amikor a rendőrség a szélsőségesek elleni akciója során három személyt vett őrizetbe, akiket később egy katonai vasúti szerelvény elleni támadás előkészítésével gyanúsítottak meg.

Az ügyben hat ember volt érintett. További kettőt azzal gyanúsítottak, hogy tudtak a tervezett terrorista akcióról, de azt nem próbálták megakadályozni, míg egy harmadik után tömegpusztító fegyver törvénytelen birtoklása miatt vizsgálódtak. Az ügyészség akkori közlése szerint a csoport “a közlekedés nagyobb mértékű megzavarását” tervezte.

A prágai sajtó akkor úgy értesült, hogy baloldali szélsőségesekről van szó, akik állítólag a Forradalmi Sejtek Hálózata elnevezésű radikális szervezethez tartoznak. A lidovky.cz hírportál azt írta, hogy a szélsőségesek gyújtópalackokkal akartak megtámadni egy Prágából Pilsenbe tartó katonai tehervonatot.

A zavaros ügy bírósági tárgyalása 2016-ban kezdődött meg. Három személy ellen emeltek vádat, akiket 12-től 20 évig terjedő börtönböntetés fenyegetett. Az anarchisták kezdettől fogva azzal védekeztek, hogy a rendőrségi provokációról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik