Nagyvilág

Több tízezer román háztartásban nincs áram a vihar miatt

A Románia nyugati részét sújtó vasárnapi ítéletidőben megsérült elektromos hálózatok mintegy 80 százalékát sikerült az azóta eltelt 48 órában helyreállítani, de több mint 35 ezer Temes, Arad, Bihar és Krassó-Szörény megyei háztartásban továbbra sincs villanyáram – derült ki a regionális energiaszolgáltató keddi közleményéből.

Nyolcan haltak meg a hétvégi romániai viharban
Több mint száz kilométeres sebességű szél tombolt.

Romániában nyolc halálos áldozata és 137 sebesültje volt a viharnak, amely vasárnap délután söpört végig a bánsági és az erdélyi megyéken. A sérültek közül többen továbbra is kórházi ápolásra szorulnak: 11 sérültet a temesvári, ötöt a besztercei, kettőt a bethleni (Beclean) kórházakban kezelnek. Közülük annak a temesvári idegsebészet intenzív osztályán ápolt 11 éves kislánynak a legsúlyosabb az állapota, akinek egy háztetőről lerepült cserép okozott súlyos fejsérülést.

Temesváron az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított büntető vizsgálatot annak a 24 éves orvostanhallgatónak a halála miatt, aki Temesvár Lugos felöli bejáratánál vesztette életét, amikor autójára ráomlott a négysávos országút felett átívelő városkapu vasszerkezete.

A vasárnapi vihar a magyar határ felé vezető A1-es autópálya Lugos-Temesvár-Arad közötti szakaszán több mint 700 jelzőtáblát és több kilométernyi szalagkorlátot kidöntött: ezek helyreállítási munkálatai miatt sokhelyütt forgalomkorlátozásra kell számítani.

Mihai Tudose kormányfő, aki több miniszterrel együtt a hétfő délutáni válságstáb ülésére érkezett Temesvárra, kedden is a bánsági városban maradt, hogy a helyi hatóságokkal közösen előkészítsék a kormányzati gyorssegélyekről szóló első határozatokat. Az ítéletidő okozta anyagi károkról nem készült még országos összesítés, de Tudose szerint a szerdai kormányülésen a viharban megsérült 16 Temes megyei iskola és két kórház helyreállítására kiutalnak 1,9 millió lejt (126 millió forint).

A miniszterelnök szerint a magánszemélyek is kapnak kártérítést: a Temes megyei prefektus első összesítése alapján ennek keretösszegét 100 ezer lejre becsülte a kormányfő. Tudose hozzátette: a kormány természetesen nemcsak Temes megyének, hanem a vihar által sújtott valamennyi térségnek segítséget nyújt.

Temesvár ellenzéki polgármestere, Nicolae Robu szerint az óránként százhúsz kilométeres sebességet is elérő szél a kormányfő által említettnél nagyságrendileg nagyobb anyagi károkat okozott a városban, szerinte csak a 3500 ledöntött fa pótlására legalább 3,5 millió lejre lesz szükség.

Kedd este zivatarhullám éri el Románia északi és nyugati térségét: a meteorológiai intézet figyelmeztetése szerint csütörtök reggelig sokhelyütt várható négyzetméterenként 20 litert meghaladó csapadék, a zivatarokat kísérő széllökések pedig elérhetik az óránkénti 50-60 kilométeres sebességet.

(MTI, kiemelt kép: MTI/AP/Cornel Putan)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik