Nagyvilág

Betörtek a berlini rendőrség központjába

24.hu
24.hu

2017. 09. 19. 13:31

Betörtek a berlini rendőr-főkapitányság épületébe, a német főváros rendőrségén viszont kínosnak találták az esetet, ezért megpróbálták eltitkolni – jelentette kedden a Die Welt című lap.

A betörők az épület udvarán keresztül a berlini rendőrség történetét bemutató múzeumba hatoltak be egy ablakon keresztül, amelynek rácsát elfűrészelték.

A betörést a hétfő reggeli nyitáskor vették észre. Az ismeretlen elkövetők több vitrint felnyitottak, egyebek között a náci rezsim politikai rendőrségénél, a Gestapónál használt igazolványokat vittek magukkal – mondta egy szóvivő a Rundfunk Berlin Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, megerősítve a Die Welt értesülését.

A lap szerint az esetről nem figyelmetlenségből nem adtak ki közleményt, hanem azért, mert az illetékesek túl kínosnak érezték.

Az egykori tempelhofi nemzetközi repülőtéren berendezett főkapitányság elégtelen védelmére régóta panaszkodnak házon belül.

Ha itt valaki merényletet akarna elkövetni, senki sem tudná megállítani

– mondta egy név nélkül nyilatkozó magas beosztású tisztségviselő a konzervatív lapnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's Sandor Liu Shaolin reacts in the men's 5,000m relay short track speed skating A final event during the Pyeongchang 2018 Winter Olympic Games, at the Gangneung Ice Arena in Gangneung on February 22, 2018. / AFP PHOTO / ARIS MESSINIS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.