Nagyvilág

Ledöbbent az amerikai rendőr, amikor meglátta, homárt és lazacot grilleznek a hajléktalanok

Akik aztán drága sörrel oltották el a tüzet.

Aspen, a Colorado államban található síparadicsom a dúsgazdagok játszótereként vált ismertté, és úgy tűnik, ott még a hajléktalanok is luxusban tudnak élni. Legalábbis erre utal, hogy egy rendőr igazi királyi lakomát csapó hajléktalanokra bukkant, amikor megvizsgálta, mi füstöl olyan nagyon egy ismert hajléktalantáborban.

Az Aspen Times beszámolója szerint Rob Fabrocini őrmester éppen megkezdte az esti műszakját kedden, amikor egyik kollégája megkérte, nézze meg a füstöt. Amikor a bokron áttörve odaért, döbbent nézte a látványt.

„Éppen – nem fogod elhinni – homárt, báránybordát és lazacsteaket grilleztek” – mondta el a lapnak Fabrocini. A drága húsok mellett még 12 üveg sörük (Stella Artois) is volt, hogy az ételhez illő itallal tudják leöblíteni a vacsorát.

A rendőr ekkor kénytelen volt közölni a grill mellett álló két hajléktalannal, hogy „nem főzhetnek a fák között ilyen száraz időben”. Legnagyobb meglepetésére ekkor kibontottak három-négy sört,és azzal oltották el a tüzet.

A két férfi a rendőrnek elmondta: éppen fizetést kaptak, és úgy döntöttek, hogy azt egy csodás lakomával ünneplik meg. Fabrocini végül ajánlott nekik egy helyet, ahol megfőzhetik a vacsorájukat. És közben arra gondolt, neki csak egy hideg pizza jutott.

(A kiemelt fénykép illusztráció. Fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik