Nagyvilág

Az Európai Parlament elnöke folytatná Orbán meggyőzését

Szolidaritást kért az EU egykori kommunista tagországaitól a menekültek elosztásával kapcsolatban az Európai Parlament (EP) elnöke egy szerdai német lapinterjúban.

Antonio Tajani a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a migrációs válság “nem egyetlen egy tagállam problémája”, és nem is tudja egyetlen ország, vagy egy néhány országból álló csoport megoldani.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország nem hajlandó elfogadni az Európai Bíróság döntését a menekültek elosztásáról, a konzervatív olasz politikus azt mondta, hogy az EP

erőteljesen síkraszállt azért, hogy Magyarországot bíróság elé állítsák kötelezettségének megtagadása miatt.

Hozzátette:

valamennyi egykori kommunista EU-tagországnak tudnia kell, hogy a szolidaritás nem egyirányú utca.

Az EU sokat segített ezeknek a tagállamoknak a kommunizmus politikai és gazdasági következményeinek felszámolásában, így

máig sok pénzt kapnak az uniós strukturális alapokból.  Most nekik is szolidaritást kell tanúsítaniuk

– mondta Antonio Tajani.

Arra kérdésre, hogy el tudja-e érni érveivel Orbán Viktor magyar kormányfőt, aki ugyanúgy a jobbközép pártokat összefogó Európai Néppárthoz tartozik, mint ő, az EP elnöke azt mondta, hogy folytatni kell a meggyőzésre irányuló munkát,

ami azt jelenti, hogy beszélnünk kell, beszélni, beszélni, beszélni.

Az Európai Néppárt

intenzíven tárgyal majd ezekről a kérdésekről, Orbánnal is

– mondta a pártcsoporthoz tartozó Antonio Tajani.

A magyar és a szlovák kormány 2015 decemberében fordult keresettel az Európai Bírósághoz a 120 ezer menedékkérő áthelyezését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban. A keresetet múlt szerdán kihirdetett döntésében elutasította a luxembourgi székhelyű testület.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban kijelentette, hogy a bíróság ítéletét tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy Magyarország megváltoztassa bevándorláspolitikáját, és nem fogja engedni, hogy Magyarországot bevándorlóországgá változtassák.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik