Nagyvilág

Szijjártó kimentené az Irma sújtotta magyarokat, de alig tudja

Kilenc magyar rekedt a pokollá vált karibi paradicsomban. A magyar külügy próbál valahogy repülőt vagy hajót szerezni a kimentésükre.

Szijjártó és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint-Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására.

A hurrikán miatt veszélybe került magyarokról szólva hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: kilenc állampolgárról tudnak, alapvetően párokról. Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot.

Szijjártó közölte, a holland és az amerikai válságközponttal folyamatos kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva.

Jelezte, egy amerikai hajóval is kapcsolatban vannak, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán. Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt – írja az MTI.

Két napja írt a 24.hu egy magyar családról, amelyik Saint-Martinen ragadt. Akkor azt írták, lezárták a reptereket a teljesen elpusztult szigeten, ahol fosztogatások kezdődtek, a hadseregnek kellett közbeavatkozni. Érdekesség, hogy a magyar külügyet is megkeresték, és azt a választ kapták, hogy nincs baj, egy hétre elegendő víz és élelem van a szigeten tudtuk szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik