Nagyvilág

Több kubai várost letarolt az Irma hurrikán

Letarolta péntekről szombatra virradóra az Irma hurrikán Kuba középső részének több északi part menti városát, de az első jelentések nem szólnak halálos áldozatokról.

Az orkán éjszaka vonult át Villa Clara, Ciego de Ávila és Camagüey tartományok partvidékén. Az egyik leginkább érintett kikötő a nemzeti építészeti örökségbe sorolt hangulatos Caibarién, amelynek a tengerpart felőli utcáit, a város közel felét elnyelték az 5-6 méteres hullámok. Ez a város már soha nem tér magához – jósolta egy lakos.

A szintén a nemzeti örökséghez tartozó, hét kilométerrel beljebb fekvő Remediosban a hullámok helyett a 260 kilométeres sebességet is elérő szél pusztított, és csak a Kubában épült egyik első katedrális, a San Juan de los Remedios (1570) maradt épségben. A város a nagy tömegeket vonzó fesztiváljairól híres. A károkat még sehol sem mérték fel Kubában.

Az Irma 1932 óta az első 5-ös – legerősebb – fokozatú hurrikán, amelynek a központja, a “szeme” kubai földet ért. Havannát a szombat esti órákban éri el, de már csak hármas fokozattal. A fővárosban azzal számolnak, hogy az óriási hullámok áttörnek a parti védműveken, és akár ötszáz méterre is behatolnak az épületek közé. Havanna repülőteréről már csak Mexikó felé indulnak járatok. A hatóságok a fokozott készültséget egy kivételével az összes tartományra kiterjesztették.

A szomszédos szigetország, Bahama áram nélkül maradt a vihar miatt. Floridába vasárnap reggelre várják az ismét felerősödő orkán érkezését. Az Egyesült Államok szárazföldi területét 1851 óta csak háromszor érte el 5-ös erősségű hurrikán. Szombaton Florida több megyéjében és városában, így Miamiban is kijárási tilalmat rendeltek el az orkán átvonulásának idejére. Miamiban a tilalom 12 órán át fog tartani helyi idő szerint este 7-től.

A Karib-térséget dúló másik orkán, a Katia trópusi viharrá “gyengült”, de kelet felől már közelít a 4-es fokozatú José is, amely miatt a francia hatóságok maximális készültséget rendeltek el szombat este Saint-Barthélemy és Saint-Martin szigeten. Mindkét szigeten 150 fővel megerősítik a csendőrséget, mert gyakori fosztogatásról érkeztek hírek Párizsba, ahol emiatt összeült a biztonsági kabinet.

(MTI, kép: Europress/AFP PHOTO/YAMIL LAGE)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.