Nagyvilág

Próbaidővel úszta meg az ausztrál anya, aki fakanállal vágott 8 hónapos kislánya arcába

Bár gyermekbántalmazásért akár 13 év börtönbüntetés is kiszabható Ausztráliában, egy 26 éves anya két év próbaidővel, és 500 ausztrál dolláros (valamivel több, mint 100 ezer forint) bírsággal úszta meg, hogy egy konyhai főzőkanállal, durván arcon ütötte nyolc hónapos gyermekét. A bíró azzal indokolta a döntését, hogy a kislány hamar helyrejön majd, a hasonló ügyekben sokkal durvább sérülésekkel szokott találkozni.

A szomszédok hívtak rendőröket a 26 éves Lorien Norman adelaidei lakásához, mert hallották, hogy a nő azzal fenyegeti a gyermekét, hogy ledobja az erkélyről. A kiérkező járőrök észrevették a kislány arcán a csúnya véraláfutásokat. Amikor kérdőre vonták az anyát, azt mondta nekik, hogy a gyerek elesett a játszótéren. A rendőrök mindkettőjüket kórházba szállították.

Amikor azonban az orvosok megállapították, hogy a kislány sérülései nem keletkezhettek úgy, ahogyan az anya állítja, Norman elismerte a bántalmazást. Az ügyben nyomozás indult, amit vádemelés, majd a tárgyalás követett.

A bíró kiemelte, hogy a védtelen gyermekek ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeket mindig komolyan kell venni, mégis enyhe büntetést szabott ki Lorien Normanra. Azt ítélet meghozatalakor azt is figyelembe vette, hogy a nőt korábban broderline személyiségzavarral diagnosztizálták.

Lorien Normannak két gyermeke van, mindkettejük apja Shane McMahon. A férfi a tárgyalás után azt mondta, felháborítja az enyhe ítélet. Korábban ő osztotta a meg a Facebookon a megvert kislányáról készült képeket.

(via Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik