Nagyvilág

Kvótaper: Pozsony kevésbé harcias

Szlovákia tudomásul veszi és áttanulmányozza az ítéletet.

A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, utána foglal állást – közölte Miroslav Lajcák. A szlovák külügyminiszter szerint a kvótaperben hozott döntésből semmilyen szankció kötelezettség nem keletkezik.

Lajcák elképzelhetetlennek nevezte, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.

Ugyanakkor megismételte kormánya álláspontját a kvóták működésképtelenségéről.

A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk olyan politikai álláspont, amelyben osztozik az egész politikai színtér, és a lakosság is támogatja. Ráadásul az elmúlt két év választ adott arra a kérdésre is, hogy működnek-e a kvóták vagy sem

– idézte szavait a szlovák közszolgálati hírügynökség.

Később Robert Fico kormányfő is közölte, Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Bíróság döntését, de Pozsony nem változtat álláspontján, tovább munkálkodik azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a migránsok kényszerű befogadásában öltsön testet.

A szlovák miniszterelnök szerint az ítélet “nem hozott új minőséget” a kvóták megítélésébe, csak azt mutatta meg, hogy a bíróság másképpen látja a döntéshozatali mechanizmust, amit Szlovákia keresetében megtámadott. Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét, amely bíróság döntése alapján érvényben marad, de szeptember 26-án lejár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik