Nagyvilág

Terrortámadásra készülhettek az őrizetbe vett brit neonácik

Betiltott újnáci csoport tagjait vették őrizetbe kedden Nagy-Britanniában, mert a gyanú szerint terrorcselekményre készültek.

A brit védelmi minisztérium keddi bejelentése szerint mind a négy gyanúsított a brit hadsereg katonája. Életkoruk 22 évtől 32 évig terjed. Hármat közülük Anglia középső térségében, egyet Walesben vettek őrizetbe.

A hatóságok gyanúja szerint mindegyikük a tavaly betiltott, National Action nevű, náci eszméket hirdető csoport tagja, és a 2000-ben kelt terrorellenes törvény alapján vették őket őrizetbe.

A minisztériumi közlemény nem tér ki arra, hogy pontosan milyen terrorcselekményre készültek, de a törvény szerint pusztán a betiltott csoportban viselt tagságuk miatt akár tízévi szabadságvesztéssel is sújthatók.

A National Action magát “nemzetiszocialista ifjúsági szervezetként” írja le.

Amber Rudd belügyminiszter a betiltásról hozott tavalyi határozatában rasszista, antiszemita, homofób csoportosulásnak nevezte a 2013-ban alakult szerveződést. Akkori parlamenti felszólalásában kijelentette: a csoport célja a gyűlöletkeltés és az erőszak dicsőítése, és az ilyesminek “nincs helye Nagy-Britanniában”.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik