Nagyvilág

Három kamaszt vádolnak egy amerikai MMA-harcos megölésével

A gyilkosságot két fiú hajtotta végre, de egy 16 éves lány tervelte ki az egészet.

A floridai hatóságok letartóztattak két 18 éves fiút, és egy 16 éves lányt egy profi MMA-harcos meggyilkolása miatt – jelentette a CBS News. Egy bíró szombaton döntött arról, hogy a 16 éves Summer Church, valamint Roberto Ortiz és Jace Swinton óvadék ellenében sem védekezhet szabadlábon az ellenük felhozott vádak ellen. Mindannyiuknak felnőttként kell bíróság elé állniuk előre kitervelt emberölés vádjával.

A 25 éves Aaron Rajmant még július 3-án lőtték le a floridai Boca Raton városában található otthonában. A férfi 2014 óta indult MMA versenyeken, és a beszámolók szerint nagy rajongótábora volt a helyiek körében. Emellett aktív tagja volt a helyi ortodox zsidó közösségnek.

Balról, jobbra: Summer Church, Jace Swinton és Roberto Ortiz. Fotó:Palm Beach County Jail

A helyi rendőrség közlése szerint Church nem volt a helyszínen az gyilkosság idején, de őt nevezték meg az akció kitervelőjeként. A 16 éves lányt pénteken tartóztatták le, miközben iskolába ment. A helyi ügyész közlése szerint előre kitervelt gyilkosság történt.

Church édesanyja szerint lánya ártatlan. Judi Church kijelentette: a lány és Rajman barátok voltak, és szerinte lányát fegyverrel kényszerítették arra, hogy hívja fel Rajmant. A lány elmondása szerint együttműködik a rendőrséggel a nyomozásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik