Nagyvilág

Peking elfogadhatatlannak tartja Trump fenyegetőzését

Elfogadhatatlan és méltánytalan Donald Trump amerikai elnök külkereskedelemmel kapcsolatos fenyegetőzése Észak-Koreával kapcsolatban – jelentette ki hétfőn Keng Suang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.

Trump Phenjan hatodik, eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása után vasárnap a Twitteren közölte, hogy az Egyesült Államok több lehetőség között azt is fontolóra veszi, hogy minden kereskedelmi kapcsolatot megszakít azokkal az országokkal, amelyek “Észak-Koreával üzletelnek”.

Trump üzent Észak-Koreának: a megbékítés nem működik
Merkel és Macron szankciókat sürget.

A világtól elzárkózó kommunista diktatúra legnagyobb, szinte egyetlen kereskedelmi partnere Kína.

Elfogadhatatlan az a helyzet, hogy egyrészt a kérdés békés rendezésén dolgozunk, másrészt saját érdekeinket szankciók fenyegetik és sodorják veszélybe

– mondta Keng.

Ez nem objektív, és nem is fair

– tette hozzá a szóvivő.

A Kína elleni amerikai gazdasági bojkott az amerikai és a kínai gazdaság számára is radikális lépést jelentene. A Kínából az Egyesült Államokba irányuló export havi szinten ugyanis mintegy 40 milliárd dollárra (10,3 ezer milliárd forint) tehető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik