Nagyvilág

Négy férfi erőszakolt meg egy lengyel nőt Olaszországban

Csoportosan megerőszakoltak egy 26 éves nőt, a szintén 26 éves barátját pedig összeverték egy tengerparti strandon, szombaton hajnalban, az olaszországi Riminiben. A lengyel turistákra négy férfi támadt rá.

Sajtóértesülések szerint, a férfit annyira összeverték, hogy elveszítette az eszméletét, ezután kirabolták, majd egymás után megerőszakolták a barátnőjét. A mentőket és a rendőrséget járókelők értesítették, akik rátaláltak a párra. Jelenleg a férfit és a nőt is kórházban ápolják. Az olasz rendőrség brutálisnak és bestiálisnak minősítette az esetet, az elkövetőket még keresik.

Tavaly ugyanezen a strandon erőszakoltak meg egy 17 éves brit lányt. A turista egy fiatal férfivel találkozott este a parton, akit nem sokkal korábban ismert meg, hogy együtt nézzenek hullócsillagokat. A 19 éves férfi azonban rátámadt a lányra és megerőszakolta. A támadót nem sokkal később letartóztatta a rendőrség.

A fiú ügyvédje szerint nem történt erőszak. Azt mondja, a szexuális kapcsolat a lány beleegyezésével történt, csakhogy később megbánta, hogy megcsalta a barátját, ezért döntött úgy, hogy erőszakkal vádolja meg a fiút.

(via The Sun)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik