Nagyvilág

Megvertek egy náci karlendítéseket csináló részeg turistát Németországban

Az amerikai férfi ellen ráadásul még eljárást is indítottak, tiltott jelkép használata miatt.
Korábban a témában:

Megvertek egy 41 éves amerikai turistát Drezda belvárosában, miután a férfi náci karlendítéseket csinált az utcán – jelentette a német és az amerikai sajtó. Az eset szombat reggel történt, miután a meg nem nevezett férfi kijött egy bárból – közölte a helyi rendőrség. A turista a hatóságok közlése szerint „nagyon részeg volt”.

Az amerikai férfit egy járókelő verte meg, akit felháborított a náci karlendítés. A turista nem mondott semmit, csak náci köszöntést csinálta. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett, amit még a helyszínen el tudtak látni a mentősök.

A támadó elmenekült a helyszínről, és egyelőre nem találták meg. Ellene testi sértés gyanújával nyomoznak. Közben az amerikai turista ellen is nyomozást indítottak, tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint ez nem csak a karlendítést érinti. A turistánál a hatóságok közlése szerint „alkotmányellenes szervezet jelvényt” találtak.

Az eset egy héttel azután történt, hogy őrizetbe vettek Németországban két kínai turistát, miután náci karlendítéssel pózoltak a szövetségi parlament, a Bundestag épülete előtt Berlinben.

Kiemelt fotó: Látogatók a “Hitler: Hogyan történhetett?” című berlini kiállításon Fotó:Europress/Wolfgang Kumm/dpa

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.