Nagyvilág

Penészes fagyigépről posztolt a McDonald’s-alkalmazott, kirúgták

És ki is tiltották a gyorsétteremből. De nem bánja.

Nick nemrég még az egyik louisianai McDonald’s-ban dolgozott. A múlt időből (és a cikk címéből) kiderül, hogy a fiatalember már nem tagja a csapatnak, méghozzá azért mert feltöltött a Twitterre egy pár fotót.

Mutatunk néhányat:

Ezen a fagylaltgép egyik – penészes – alkatrésze látható.

twitter.com/phuckyounick

Ez pedig a konyha egy részlete

twitter.com/phuckyounick

A fényképeket hetekkel korábban készítette, de akkor még nem töltötte fel a Twitterre; csak nemrég posztolta ki, amikor épp nagyon elege volt a munkájából.

A főnöke nem sokkal a tweet megjelenése után behívatta Nicket, és megkérdezte, elismeri-e, hogy ő készítette és publikálta a fényképeket. Elismerte.

Ugye tudod, hogy ki vagy rúgva?”

– tette fel a költői kérdést a menedzser, Nick pedig kisétált a gyorsétteremből (ahonnét egyébként azzal a lendülettel ki is tiltották).

A srác a BuzzFeednek elárulta, hogy később megkereste két ember, akik vélhetően a McDonald’s területi vezetői voltak, és könyörögtek neki, hogy távolítsa el a fotókat. A képek még most is ott virítanak a Twitterén, úgyhogy Nick láthatóan nem bánta meg a publikálást. Már csak azért sem, mert a hírek szerint máris talált új munkahelyet.

Az említett lousianai McDonald’s közleményéből kiderül, hogy a fotón látható fagylaltgép-alkatrész nem érintkezik közvetlenül az élelmiszerekkel.

Nemrég a brit gyorséttermekről derült ki, hogy nem az erősségük a higiénia: kaki-gate robbant ki, amelyben a McDonald’s, a Burger King és a KFC is érintett volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik