Külföld
New York, 2017. január 11.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök e minőségében első sajtóértekezletét tartja a New York-i Trump-torony előcsarnokában 2017. január 11-én. (MTI/EPA/Justin Lane)

Trump kitiltotta a transzneműeket az amerikai hadseregből

24.hu
24.hu

2017. 07. 26. 15:26

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben közölte, hogy az amerikai hadseregben ezentúl sehol, semmilyen poszton és rangban nem szolgálhatnak transzneműek.

Az elnök az amerikai hadsereg vezetőivel folytatott konzultációra hivatkozva jelentette be döntését, amelyet szerinte a Pentagon támogatásáról biztosított.

Értesülések szerint ugyanakkor a védelmi minisztériumot meglepte és váratlanul érte a bejelentés.Jeff Davis, a Pentagon szóvivője ugyanakkor később úgy fogalmazott, hogy a minsiztréium közeljövőben áttekinti és újrafogalmazza a hadsereg működését szabályozó irányelveket. “Szorosan együttműködünk a Fehér Házzal a főparancsnok által a hadseregben szolgáló transzneműeket érintő új irányelvek kidolgozásában” – fogalmazott Davis szóvivő.

Donald Trump lépése teljes szembefordulás az Obama-kormányzat tavaly foganatosított politikájával. Tavaly júniusban Ashton Carter, akkori védelmi miniszter – a Rand Corporation közpolitikai kutatóintézet adataira hivatkozva, miszerint már mintegy négyezer transznemű szolgál a hadsereg soraiban – engedélyezte a transzneműekszolgálatát.

James Mattis, a Trump-adminisztráció védelmi minisztere azonban már a múlt hónapban jelezte, hogy változás várható ez ügyben.

Elemzők – köztük a Politico című lap elemzője is – arra hívják fel a figyelmet, hogy az amerikai elnöknek nem ez az első olyan lépése, amelyet ellenzői a transzneműek lehetőségeinek szűkítéseként értékelnek. Februárban például visszavonta elődje, Barack Obama elnöki rendeletét, amellyel lehetővé tette, hogy általános és középiskolások az oktatási intézményekben ne a biológiai, hanem a választott nemük szerinti mosdókat látogathassák.

(MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.