Nagyvilág

„Rettegünk, hogy megnyílik alattunk a föld” – magyarok a görögországi földrengésről

Mint arról beszámoltunk, nagy erejű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. A két halálos áldozat mellett több mint ötszázan megsérültek, magyar sérültekről szerencsére nem érkezett jelentés.

A Blikk elért két magyar két magyar nőt, akik családjukkal a helyszínen élték át a pusztító természeti jelenséget.

Hajnal fél kettőkor arra ébredtünk, hogy mozog az egész lakás. Az ágyak szerencsére az erkélyajtó mellett vannak, így gyorsan kirohantunk a kertbe, beültünk a kocsiba. Ilyen földrengést még nem láttam: a tenger kiöntött, a tetők leomlottak. Az autóban ülve eszünkbe jutott: itt se vagyunk biztonságban, mert bármikor folytatódhatnak a rengések. Kint töltöttük a kertben az éjszakát a négy kislányunkkal együtt. Azóta állandó készenlétben vagyunk, rettegünk, hogy megnyílik alattunk a föld, amikor jön az utórengés. Az újonnan épült szállodák és a családi házak elvileg biztonságosak, de mi csak úgy merünk itthon lenni, hogy nyitva van ajtó, ablak, hogy bármikor menekülhessünk.

– mondta a napilapnak Gábor Dóra, aki Kosz szigetén él a családjával.

Egy nagy csattanásra ébredtünk, és azt éreztük, hogy mozog alattunk az ág. A férjem elkezdett kiabálni, hogy földrengés van, így gyorsan kiszaladtunk az erkélyre. Addigra már mindenki kint állt a ház előtt vagy a balkonon, utóbbi valósággal hullámzott alattunk. Az egész nagyjából 1-2 percig tartott, hirtelen azt sem tudtuk, mi történik velünk. Otthonról már többen kerestek, hogy jól vagyunk-e

– nyilakozta a családjával Rodoszon nyaraló Szabó Tímea.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik