Nagyvilág

Fidget spinnerrel ijesztgetik az oroszokat

Kiüresíti a lelket, manipulálhatóvá teszi az embereket, és az ellenzék karmai löki őket – harsogják a tévében.

Vizsgálatot indít az orosz fogyasztóvédelmi hatóság, a Roszpotrebnadzor annak kiderítésére, hogy a fidget spinnereknek van-e negatív hatásuk a fiatalok egészségére. A vizsgálatra azután kerül sor, hogy orosz tévéműsorokban azt állították: a játékot arra használják, hogy Vlagyimir Putyin ellen mozgósítsák a fiatalokat.

A Roszpotrebnadzor keddi közleményében azt tanácsolta a szülőknek, hogy legyenek óvatosak, amikor megveszik az agresszívan reklámozott fidget spinnereket, és ne hagyják, hogy a gyerekük felügyelet nélkül játsszon vele.

Néhány nappal ezelőtt az orosz állami tévében számoltak be arról, hogy a divatos játékszert az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által szervezett korrupcióellenes tüntetéseken osztogatták, amelyeken nagy számban vettek részt tizenévesek. Egy műsorban az is elhangzott, hogy a fidget spinnerek manipulálhatóvá teszik az embereket, így „nem lehet véletlen”, hogy az ellenzéki rendezvényeken megjelent. Idéztek egy orosz pszichológust is, aki azt mondta, a játék kiüresíti a lelket, és egy másik világba repíti használóját.

Egyébként a fidget spinner egy egyszerű csapágy, amire háromágú műanyagdarabot applikáltak, ami pörög, mint a veszedelem, ám Oroszországban nem ritka, hogy nemzethalált vizionálnak egy-egy divatos játék kapcsán. Napra pontosan egy évvel ezelőtt például a Pokémon Góba látta bele egy derék politikusuk, hogy külső erők meg akarják vele dönteni az államrendet. (Szabad Európa Rádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik