Nagyvilág

Gyilkosság miatt 30 év börtönre ítéltek egy nőt, mert elvetélt a nemi erőszakból származó terhessége alatt

El Salvadorban egy 19 éves tinédzsert, Evelyn Beatriz Hernández Cruz-t jogerősen 30 év letöltendő börtönre ítélt egy bíróság, mert elvetélt egy olyan terhesség alatt, amely egy korábbi nemi erőszakból származott. A dél-amerikai országban a világ egyik legszigorúbb úgynevezett reprodukciós törvénye van érvényben, amely alapján kimondták, hogy a fiatal lány azzal, hogy elvetélt, megölte a gyermekét, így a lehető legnagyobb büntetést kell kapnia.

Evelyn ítélete tökéletesen megmutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak El Salvadorban és hogy ezt a szörnyű törvényt hogyan alkalmazzák kellő bizonyíték híján is.

Mondta Morena Herrera az abortusz dekriminalizásáért küzdő csoport ügyvezetője. A szervezet egyébként a lány mellé állt és megpróbálják megtámadni a bíróság döntését. Szerintük a bíró nem vett figyelembe rengeteg dolgot, többek között meg sem hallgatta a tanúkat.

Evelyn egy nap nagyon erős gyomorfájdalmakat érzett, amin nagyon meglepődött, mivel állítása szerint nem is tudta, hogy várandós. A fiatal lány végül megszülte a halott magzatát, amelyet megpróbált eltemetni. A bíróság azt, hogy a nő magzata halva született úgy állapította meg, hogy gyilkosság történt.

Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint az ország abortuszellenes törvényei semmi más nem okoznak az embereknek, csak szörnyűséget és fájdalma – mondta Erika Guevara-Rosas, az Amnesty amerikai szerveztének vezetője.

Independent

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik