Nagyvilág

Kiégett egy busz Bajorországban, sok embert nem találnak

A bayreuthi rendőrkapitányság közleménye szerint a baleset a Münchent Berlinnel összekötő autópálya Stammbach melletti szakaszánál történt hétfő reggel. A buszon 46 utas és két sofőr tartózkodott, észak felől Nürnberg felé tartottak.

Az autóbusz egy nyerges vontatónak ütközött, majd kigyulladt. Csak a váza maradt meg.

Az autópályát mindkét irányban lezárták, számos mentőautó és mentőhelikopter érkezett a helyszínre. A sérültek közül többen súlyos, ketten életveszélyes állapotban vannak.

A halottak száma egyelőre nem ismert. A helyszínelés még nem ért véget, és lehet, hogy mind a 18 eltűntként nyilvántartott ember életét vesztette a buszban, de az is előfordulhat, hogy vannak, akiknek sikerült kimenekülni a lángokból és egy közeli erdőben húzták meg magukat, mondta Anne Höfer rendőrségi szóvivő a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaságnak.

A busz turistákat szállított, Szászország tartományból indult. A turisták és a sofőrök mind német állampolgárok és felnőttek. A rendőrség további részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy először a hozzátartozókat kell értesíteni a balesetről.

Angela Merkel kancellár szóvivője, Steffen Seibert útján kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a sérülteknek, és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.

Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter és Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter kora délután a helyszínen tájékozódik a baleset körülményeiről és a mentési munkálatok előrehaladásáról.

(Sky News, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik