Nagyvilág

Egyetlen közös ismerősük, a Féreg puhítaná Trumpot és Kim Dzsongunt

Dennis Rodman a kosárlabda történetének egyik legellentmondásosabb, legbotrányosabb figurája. A Chicago Bulls korábbi játékosáról nagyon röviden annyit érdemes tudni, hogy a Féreg becenevet kapta, egyebek mellett azért, mert ilyen dolgokat művelt a pályán:

Rodman az egyetlen amerikai állampolgár, akivel Kim Dzsongun felvállalja a kapcsolatát. Mindkét fél elmondása szerint jó barátok, a kosaras pedig három év szünet után a héten újra Észak-Koreába utazott, hogy találkozzon a diktátorral. Szakértők azt rebesgették, hogy Rodman látogatásának elsődleges célja, hogy elérje néhány fogvatartott amerikai állampolgár elengedését, így enyhítve a feszültséget Washington és Phenjan között.

Még mielőtt Rodman gépe landolt volna az ázsiai országban, Észak-Korea kiadta az Egyesült Államoknak a négy ott raboskodó amerikai egyikét. A 22 éves Otto Warmbier 17 hónapot töltött rács mögött, amiért letépett a falról egy propagandaplakátot, amit ajándékba akart hazavinni. Mint most kiderült, másfél éve kómában van.

Brutálisan megverhették Észak-Koreában az amerikai fiút
Az édesapa "terrorisztikus pária-államként" jellemezte Észak-Koreát.

Korábban is jellemző volt, hogy magas rangú tisztviselők, így például a korábbi elnök Jimmy Carter és Bill Clinton látogatása után Észak-Korea ejtette a vádat néhány amerikaival szemben, de azt idáig sosem sikerült elérni, hogy minden rabot szabadjon engedjenek.

Az biztos, hogy Trump és Kim egyetlen közös pontja Rodman.

Rodman két éven át szerepelt a jelenlegi amerikai elnök televíziós valóságshow-jában, és többször találkozott az észak-koreai vezérrel is. Egy ízben a kosárlabdapályán adott szerenádot a diktátornak, sőt, Kim Dzsongun kislányát is a kezébe vehette.

A pletykákat erősíti, hogy Trump csapata közül többen azt állítják, az USA a nem hivatalos megbeszéléseken nyitott az észak-koreai rezsim irányába, Rodman érkezése pedig egyfajta gesztus lehet.

A Féreg az újságíróknak nem szeretett volna beszélni látogatása céljairól.

Bővebben kifejtem majd a küldetésemet, ha visszatértem az Egyesült Államokba

– nyilatkozta a pekingi repülőtéren.

Hozzátette, hogy valami nagyon pozitív dologra készül. Ezért is gondoltak sokan arra, hogy megpróbálja megmenteni az amerikai fogvatartottakat. És láss csodát, valami elindult, még mielőtt odaért volna.

Arra a kérdésre, miszerint Trump tud-e az útjáról, Rodman úgy felelt:

Biztos vagyok benne, hogy boldog, amiért itt vagyok és megpróbálom elérni, amire mindkettőnknek szüksége van.

Fotó: MTI / AP / Kim Kvang Hjon

Munkatársai szerint az 56 éves Rodman Trumpnak már elnöki időszaka előtt részletesen mesélt észak-koreai látogatásairól.

Az amerikai külügyminisztérium hivatalosan nem kommentálta Rodman látogatását, de tisztviselők különböző lapoknak arról beszéltek, hogy a sportoló privát úton van.

Mindazonáltal Daniel Pinkston Észak-Korea-elemző – aki korábbi útjai előtt többször is adott tanácsokat Rodmannek – elárulta, hogy a kosaras hosszú várakozás után fogadta el Kim Dzsongun meghívását.

Úgy hallottam, hogy az észak-koreai külügyminisztérium mindent megtett a látogatásáért, hogy csökkentsék a feszültséget az Egyesült Államokkal. Mindig keresik a megoldásokat

– fogalmazott.

Hab a tortán, hogy az Észak-Koreában most ötödszörre járó Rodman már találkozott is egy miniszterrel, akinek Donald Trump, Az üzletkötés művészete című könyvét adta ajándékba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik