Nagyvilág

Elfogták a Kék Bálna megálmodóját

A 26 éves férfi megtört, elismerte, hogy ő irányította az öngyilkos játékot.

Ilja Szidorov postásként dolgozott, akkor fogták el, amikor egy 13 éves lányt biztatott arra, hogy ölje meg magát. A 26 éves férfi kihallgatásakor elismerte nemcsak azt, hogy adminisztrátorként ő maga irányított 30 fiatal lányt, hanem azt is, hogy ő hozta létre az eddig 130 áldozatot követelő Kék Bálnát – írja a hirado.hu.

Szidorovnál a házkutatásnál öt mobiltelefont, egy táblagépet és rengeteg SIM-kártyát foglaltak le. A férfi kihallgatásakor bevallotta, hogy egymaga 32 kiskorú lányt “gyűjtött be” az interneten, és arra utasította őket, hogy tegyenek kárt magukban. Azt is bevallotta, hogy ő a Kék Bálna fő adminisztrátora.

Tavaly az orosz hatóságok már letartóztattak egy másik fiatalembert, akit akit szintén a Kék Bálna irányításával gyanúsítottak. Az nem világos kettejük között volt-e kapcsolat.

Korábban a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság arra figyelmeztette a szerkesztőségeket, hogy nem szolgálja a gyerekek védelmét, ha a média szenzációkeltő módon, ellenőrizetlen információk terjesztésével, az öngyilkosságot romantikus színben feltüntetve vagy túlzó híradásokban számol be a külföldön – a hírek szerint – már több fiatalt halálba hajszoló Kék bálna-jelenségről.

A Kék bálna-jelenségre figyelmezteti a szerkesztőket a médiahatóság
Az öngyilkosság témakörének megjelenítésekor ajánlott szerkesztési elvekről közölt tájékoztatást az NMHH.

A médiahatóság kérte, ha bárki ilyenfajta jogsértő tartalomra bukkanna az interneten vagy ilyen célú csoport beszélgetésére látna rá, jelentse akár anonim formában is az Internet Hotline oldalán, a www.internethotline.hu címen. A témában fontos információkat kínál a Safer Internet program weboldala is. Az internetes jogsértések kapcsán természetesen a rendőrség bűnmegelőzési egységei is rendelkezésre állnak.

Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik