Nagyvilág

A magyar kormány fellebbez Strasbourgban

strasbourg (strasbourg)
strasbourg (strasbourg)

Az Emberi Jogok Európai Bírósága két bangladesi menekült ügyében marasztalta el Magyarországot.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának márciusi döntése szerint a magyar hatóságok az emberi jogi egyezményt megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, Szerbiába visszaküldésükkel pedig felmerült annak kockázata, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadó-központokban. A strasbourgi bíróság szerint az ügyben Magyarország a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, illetve a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette az emberi jogi egyezményt.

Magyarország fellebbez a strasbourgi döntés ellen – jelentette most be Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A tárca álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntéséből következő joggyakorlat az elmúlt időszaknál is erősebb, globális migrációs hullámot indíthat el Európa felé, a gazdasági bevándorlók tömege ellehetetlenítené a schengeni egyezményt és az európai államok menekültügyi intézményrendszerét, továbbá növelné a terrorveszélyt.

A tárca vitatja a döntésnek azt a részét is, mely szerint a tranzitzóna fogva tartást jelent, illetve, hogy Szerbia nem biztonságos ország. Az államtitkár szerint aggályos, hogy az érintettek nem is beszéltek konkrét üldöztetésről a magyar hatóságok előtt, továbbá miközben a Magyar Helsinki Bizottság – ahogy Völner fogalmazott: Soros György egyik szervezte – felkarolta az ügyet, a menekülteknek már nyoma veszett.

Völner Pál elmondta, hogy a strasbourgi bíróság nagykamarája csak a fellebbezések egy kis részét tárgyalja érdemben, és csak akkor van esély az elsőfokú döntés megváltoztatására, ha globális jelentőségű problémát, illetve a bíróság ítélkezésének alapjául szolgáló egyezmény lényegét érint az adott ügy. Az Igazságügyi Minisztérium szerint jelen esetben ilyen ügyről van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik