Nagyvilág

Amerika szankciókat sürget Észak-Korea ellen

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában, az ország atom- és rakétaprogramja miatt.

A javaslat ismételten “a leghatározottabban” elítéli az észak-koreai rendszer nukleáris és ballisztikusrakéta-kísérleteit, s felszólítja Phenjant, hogy “maradéktalanul, visszafordíthatatlanul és ellenőrizhetően” mondjon le fegyverkezési (beleértve nukleáris) programjáról.

A szankciókról szóló határozattervezethez csatolt mellékletben 14 személyt és 4 vállalatot neveznek meg, akiket és amelyeket szankcionálnak, mert hozzájárultak a phenjani katonai programok fejlesztéséhez. Az amerikai sajtóban kiszivárgott értesülések szerint a listán bankvezetők, kereskedelmi cégek és az észak-koreai állampárt vezetői találhatóak.

A javaslatot az Egyesült Államok előzetesen egyeztette Kínával, de az ENSZ-ből származó csütörtök esti információk szerint a BT többi tagja sem jelezte, hogy megvétózná a határozat elfogadását.

A Biztonsági Tanács öt állandó tagjának (az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Kínának, az Egyesült Királyságnak és Franciaországnak) vétójoga van.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet már kedden jelezte újságíróknak, hogy Washington és Peking – részletes egyeztetések után – várhatóan megállapodik az Észak-Korea ellen hozandó újabb szankciókban.

Az ENSZ BT tavaly két határozatot fogadott el a Phenjan elleni gazdasági szankciók szigorításáról. A mostani javaslatról pénteken szavaznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik