Nagyvilág

Szélsőjobbos katona miatt vizsgálják felül a menedékkérelmeket Németországban

A német főhadnagy szíriai menekültnek álcázva hajtott volna végre merényleteket.

Több tízezer menedékjogi döntést vizsgálnak felül Németországban, miután hiányosságokat tártak fel egy magát szíriai menekültnek álcázó, terrorgyanús német katonatiszt ügyében.

A német sajtóban Franco A. néven említett férfi kettős életet élt. A Bundeswehr főhadnagya, miközben hivatalosan egy német-francia közös alakulat tagjaként a franciaországi Illkirchben állomásozott, 2015 decemberében szíriai álnéven regisztráltatta magát menedékkérőként, egy évvel később pedig oltalmazotti státuszt kapott. A szélsőjobboldali beállítottságú férfit áprilisban előzetes letartóztatásba helyezték, a gyanú szerint merényleteket akart elkövetni politikusok ellen, és a menekültekre terelte volna a gyanút.

Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta: a katonatiszt ügye egyedi eset, a belső vizsgálat megállapításai szerint ez volt az egyetlen a vizsgált menekültügyi eljárások tekintetében, amikor megsértették a biztonsági előírásokat. Feltártak viszont más, például dokumentációs hiányosságokat, ezért előrehozzák a bevándorlási hivatalnál tervezett általános felülvizsgálatot, ami során 80-100 ezer menedékjogi ügyet tekintenek át.

A felülvizsgálat során a tavaly és tavalyelőtt érkezett menedékkérőkre, a tíz legfontosabb származási országra és a 18-40 év közötti férfi kérelmezők ügyeire összpontosítanak.

A bevándorlási hivatal vezetője, Jutta Cordt elmondta, hogy Franco A. ügyének vizsgálatát lezárták, megállapították, hogy az eljárás valamennyi szakaszában történtek súlyos hibák, például nem tisztázták a magát szíriainak valló német kérelmező állampolgárságát. A tanulságokat levonják, így egyebek mellett módosítják a tolmácsok szerződéseit, kötelezik őket arra, hogy jelentsék a menedékkérő által használt nyelvből fakadó valamennyi bizonytalanságot és lehetséges eltérést a kérelmező által megadott adatokhoz képest. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik