Nagyvilág

Az Európai Parlamentben felfüggesztették Kovács Béla mentelmi jogát

kovacs-bela(1)(210x140).jpg (kovács béla)
kovacs-bela(1)(210x140).jpg (kovács béla)

A Magyar Idők információi szerint hétfői zárt ülésén Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a parlament jogi bizottsága.

A testület nem támogatta Kovács ügyvédje, Szikinger István indítványát azzal kapcsolatban, hogy a jogi védettség megvonása ne érintse Kovács képviselői munkavégzését és ezzel megakadályozza esetleges előzetes letartóztatásba helyezését.

Kovács kétszer is elmulasztott részt venni a meghallgatásokon. A jobbikos képviselő ellen csalás és okirat-hamisítás miatt nyomoznak: Kovács a gyanú szerint 2012-ben és 2013-ban négy magánszemélyt alkalmazott gyakornokként brüsszeli hivatalában úgy, hogy ők sosem jártak ott és munkát nem végeztek. Polt Péter magyar főügyész még szeptemberben indítványozta a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egy OLAF-jelentés alapján, ami szerint Kovács csalást, és magánokirat-hamisítást követhetett el.

Második alkalommal függeszthetik fel a képviselő mentelmi jogát, azok után, hogy 2014 áprilisában az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentést tett Kovács konspirációs orosz kapcsolatai és kémkedés gyanúja miatt. Abban az ügyben még nem ért véget a nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik