Nagyvilág

Sorozatban kezdenek el légelhárító-rendszert gyártani Észak-Koreában

Kim Dzsongun (kim dzsongun)
Kim Dzsongun (kim dzsongun)

Személyesen ellenőrizte Kim Dzsongun annak az új fejlesztésű légelhárító-rendszernek a tesztelését, amelyet most tömegesen kezdenek el gyártani. Az észak-koreai diktátor szerint a repülő célpontokat érzékelő berendezés hatékonysága figyelemreméltó mértékben emelkedett, ahogy javult a rendszer pontossága is.

Phenjan 2016 eleje óta két kísérleti atomrobbantást és számos ballisztikusrakéta-tesztet hajtott végre, legutóbb május 21-én egy közepes hatótávolságú rakétával. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) élesen elítélte a rakétakísérletet, egyben kilátásba helyezte az ország ellen bevezetett büntetőintézkedések további szigorítását. A BT szerint Phenjan kihívó magatartása aláássa a térség biztonságát, ezért a testület felszólította, hogy mondjon le a rakéta- és nukleáris kísérleteiről.

Amerikai sajtóhírek szerint az Egyesült Államok hadserege azt tervezi, hogy egy harmadik repülőgéphordozót vezényel a Csendes-óceán nyugati részébe azzal a céllal, hogy elérje Észak-Koreánál, szüntesse be rakéta- és nukleáris programjának megvalósítását.

(MTI)

Észak-Korea meglepte a világot, de nem tudni, mivel
Phenjan eddig azonosítatlan lövedéket indított, próbálják kitalálni, mégis mit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik