Nagyvilág

Több mint 2 tonna aranyat csempésztek testüregeikbe rejtve koreaiak

Általában 5-6 aranyrúddal a végbelükben, vagy vaginájukban mentek át a határon.

Dél-Korea történetének legnagyobb csempészfogását hajtotta végre az ország vámhivatala, aminek munkatársai több mint 50 embert fogtak el, akik testüregeikbe rejtve vittek át a határon aranyrudakat. Nem is keveset. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint több mint két tonnát.

A vámhivatal közlése szerint az őrizetbe vett emberek fejenként 5-6 kisebb, 200 grammos aranyrudat rejtettek a végbelükbe, illetve nők esetében a vaginájukba. A csempészeket az előző hónapban fogták el a szöuli Incshoni nemzetközi repülőtéren.

A koreai vámhivatal által lefoglalt arany egy része

A hatóságok a vámhivatal közlése szerint összesen 2348 kilogramm aranyat foglaltak le, ami az ország történetének legnagyobb fogásának számít. Az aranya értékét 16 milliárd dél-koreai vonra, azaz majdnem négymilliárd forintra becsülték. Ennek legnagyobb részét, 2029 kilogrammot Kínából csempészték be Dél-Koreába, a maradékot (319 kilogramm) pedig Dél-Koreából Japánba.

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint négy csempészhálózat volt érintett, amik 2015 márciusa óta működtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik