Nagyvilág

Szájra pusziért adott cukorkát a tízéves diákjainak egy tanár

A tanteremben működő biztonsági kamera buktatott le egy 28 éves tanárt Floridában, aki legalább két tízéves diákját vette rá arra, hogy megpuszilják az ajkait.

Brian Kornbluth az egyik kollégájának lett gyanús, mert teljesen szokatlan módon azt kérte tőle, hogy bizonyos diákokat engedjen átülni az ő osztályába. Miután a kolléga beszélt erről az igazgatónak, a tanteremben működő biztonsági kamerát titokban áthelyezték, és a férfi asztalára irányították.

Nem sokkal később, februárban készült az a felvétel, amin az látszik, hogy egy tízéves fiú lép be a terembe, amelyikben egyedül Kornbluth tartózkodik, majd rövidesen a tanár nyaka köré fonja a karjait és megpuszilja a száját.

Az eset után a tanárt rögtön letartóztatták, a fiút és a nővérét pedig kikérdezték a rendőrök. A lány elmondta, hogy Kornbluth őt is szájon puszilta egy évvel korábban, illetve azt is, hogy a tanár gyakran csábítgatta gumicukorral a gyerekeket.

A férfi tárgyalása múlt héten volt, egyszerű kihágással vádolták meg, amiben bűnösnek vallotta magát. A bíró egy év próbaidőt szabott ki rá, azzal a feltétellel, hogy részt vesz egy alapos mentális kivizsgáláson.

Sokan támadták a rendőrséget, amiért nyilvánosságra hozták a biztonsági felvételt, még akkor is, ha azon a kisfiú egyáltalán nem felismerhető. Dan Alexander rendőrfőnök röviden annyit reagált, hogy mivel a média fontosnak érezte, hogy megmutassák az embereknek a videót, nekik nem volt más választásuk, mit elérhetővé tenni számukra.

(via NY Daily News)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik