Nagyvilág

Észak-Korea lőtt, Dél-Korea ideges

Észak-Korea kilőtt egy azonosítatlan lövedéket vasárnap Pukcshang körzetéből - közölte a dél-koreai hadsereg. A dél-koreai és a japán illetékesek megkezdték az adatok elemzését.

A Yonhap japán hírügynökség névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy feltehetően nem interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt az észak-koreai hadsereg.

Az NHK japán televízió úgy tudja, hogy az észak-koreai rakéta valószínűleg nem érte el a japán gazdasági övezetet.

Abe Sindzó japán kormányfő a nemzetbiztonsági tanács ülését követően elmondta: szeretné, ha a hét legfejlettebb ország vezetői a jövő heti olaszországi találkozójukon megtárgyalnák az észak-koreai fenyegetést. A Fehér Ház egyik tisztségviselője jelezte: az amerikai kormány figyelemmel kíséri az eseményeket, és úgy tudja, hogy Észak-Korea közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki, amelynek rövidebb volt a hatótávolsága, mint a közelmúltban tesztelt hasonló fegyvereké.

Észak-Korea egy héttel ezelőtt hajtott végre kísérletet egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely képes nukleáris robbanótöltet hordozására. A Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú rakéta 787 kilométert repült, mielőtt becsapódott a kijelölt nyílt vízterületen, a Japán-tengeren. Szakértők szerint a rakéta magasabban és hosszabb ideig repült, mint a Phenjan által tesztelt elődjei, és egy nap elérheti Alaszkát vagy Hawaiit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik