Nagyvilág

Szaúd-Arábiában kezdi meg Trump első hivatalos külföldi körútját

Szaúd-Arábiában kezdi meg szombaton Donald Trump amerikai elnök első hivatalos külföldi körútját, amely során felkeresi Izraelt, a Vatikánt, Brüsszelben részt vesz a NATO-csúcson, majd a G7-es országcsoport szicíliai csúcsértekezletén.

Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó elmondta, hogy Trump a szaúdi fővárosban kétoldalú megbeszélést folytat Szalmán bin Abdel-Azíz uralkodóval, a Mohamed bin Nájef trónörökössel és helyettesével, Mohamed bin Szalmánnal. Az amerikai elnök jelenlétében gazdasági és haditechnikai együttműködésről szóló kétoldalú megállapodások írnak alá.
Rijádban az amerikai elnök kétoldalú megbeszélést folytat a Perzsa(Arab)-öböl menti arab monarchiák együttműködési tanácsának (GCC) vezetőivel is, majd részvételével nemzetközi fórumot tartanak, amelyre 50 arab és muzulmán ország vezetői hivatalosak. McMaster szerint Trump ebéd keretében találkozik a muzulmán vezetőkkel,

“lelkesítő, de közvetlen beszédet tart arról, hogy szembe kell szállni a szélsőséges ideológiákkal, hogy az egész világban békés kép alakuljon ki az iszlámról”.A tervek szerint a szaúdi látogatás során az amerikai elnök részvételével Rijádban megnyitnak egy központot, amelynek a szélsőségességek elleni küzdelemmel és a vallási türelem alapjainak megteremtésével foglalkozik majd. McMaster elmondta, ez utóbbi gesztus a vendéglátó és az Egyesült Államok más “muzulmán barátainak” részéről, amely azt a készségüket mutatja, “határozottan fellépnek a szélsőségesség, és azok ellen, akik a vallás tartalmát megváltoztatva igyekeznek bűnös és politikai céljaikat elérni”. A szaúdi programban szerepel még egy olyan napirendi pont is, amely szerint

Trump részt vesz a “Twitter és a fiatalok” elnevezésű rendezvényen.Hírügynökségi vélemények szerint igen szokatlan dolog, hogy az amerikai elnök első hivatalos útja Szaúd-Arábiába vezet. Elődei rendszerint előbb egy nyugati országba vagy az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségeséhez látogattak el. Közel-keleti úttal eddig egyetlen amerikai elnök sem indította elnökségét.

Washingtoni megfigyelők azonban úgy vélekedtek, nem véletlen, hogy Trump a térségbe utazott, ahol elődje, Barack Obama politikáját, beleértve az Iránnal kötött “nukleáris megállapodást”, igen hűvösen fogadták. The Washington Post című napilap, miközben erre is felhívta a figyelmet, kiemelte, az elnök útjával igyekszik majd “kompenzálni azt a muzulmánellenes retorikát”, amelyet az elnökválasztási kampány során használt. Az újság a rijádi látogatás lehetséges politikai eredményének tartja, hogy az Egyesült Államok számára “megnyílnak a beavatkozás kapui” a szaúdiak által támogatott háborúba a jemeni húszi felkelők ellen.

Más lapra tartozik, hogy – mint azt egy magas rangú amerikai tisztviselő a washingtoni külföldi tudósítóknak tartott tájékoztatón elmondta – az Egyesült Államok egyelőre nem akar külföldi konfliktusokba beavatkozni. A TASZSZ orosz hírügynökség rákérdezett a The Washington Post értesülésére, amely szerint Trump egy “arab NATO” megteremtésének tervével állna elő Rijádban. A washingtoni illetékes szerint inkább arról van szó, az utazás általános témája az, hogy egyenletesen osszák el a biztonság megteremtésének terheit, jusson nagyobb szerep az Egyesült Államok szövetségeseinek a világ különböző régióiban a biztonság megteremtésében.

Ezt az üzenetet visszük a brüsszeli NATO-csúcsra, és ugyanezt az üzenetet címezzük az arab világhoz is

– tette hozzá. A tisztségviselő szerint az Egyesült Államok nem akar a mostaninál több kötelezettséget vállalni, s nem lehet elvárni tőle, hogy oldja meg mindenki gondját, baját.

Az amerikai elnököt elkíséri első külföldi körútjára felesége, Melania Trump is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik