Nagyvilág

A holland király titokban már 21 éve a KLM pilótája

Nem véletlenül szerepel a királyi jelző a KLM, vagyis Hollandia legnagyobb légitársaságának nevében. A cég egyik másodpilótája ugyanis maga Willem-Alexander, az ország királya. Őfelsége a holland Der Telegraafnak adott interjújában beszélt arról, hogy egész életében szenvedélye volt a repülés, ezért már huszonegy éve, másodállásban utasszállító repülőkön dolgozik.

A király hobbiként tekint részmunkaidős állására, azt mondja, azért ül be havonta kétszer a pilótafülkébe, hogy kiszakadjon kicsit az uralkodással járó feladatok közül. Rendszerint rövidtávú, európai járatokon repül, Fokker 70 típusú gépekkel. Hamarosan azonban szintet fog lépni, jelenleg a jóval nagyobb Boeing 737s irányítását tanulja.

„A legfontosabb számomra, hogy olyan hobbim van, ami maximális koncentrációt igényel. Ott a gép, a személyzet és az utasok, mindért te vagy a felelős. Nem engedheted meg magadnak, hogy a földről bármilyen problémát magaddal vigyél, ami eltereli a figyelmed. Ezért remek kikapcsolódás számomra a repülés.”

A holland udvar információi szerint Willem-Alexander az 1980-as évek végén, még diákként repült először. Nem sokkal később Kenyába ment, ahol először egy segélyszervezet, majd a vadőr szolgálat önkéntes pilótája volt.

A király azt mondja, minimális annak az esélye, hogy utasai közül bárki felismerje. Egyrészt, a 2001 utáni szigorú szabályok miatt ma már nincs rá mód, hogy az utasok a pilótafülkébe léphessenek, másrészt, mivel ő másodpilóta, nem kell bemutatkoznia.

„Mindig elég, ha annyit mondok, hogy a kapitány nevében köszöntöm az utasokat és kívánok nekik kellemes repülést, a saját nevemet nem kell megmondanom. Igaz, a legtöbben amúgy sem figyelnek.”

(via CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik