Nagyvilág

Berlinben működtet hostelt Észak-Korea

Kim Dzsongun (kim dzsongun)
Kim Dzsongun (kim dzsongun)

Hamarosan bezárhat a City Hostel Berlin, miután kiderült, hogy a szállodát egy strómanon keresztül az észak-koreai állam működteti. A New York Times információi szerint egy meg nem nevezett német üzletember havi 38 ezer eurót kap azért, hogy működtesse a Berlin belvárosában megtalálható hostelt, amely a turisták körében is kedvelt. Részben annak köszönhetően, hogy közel van számos berlini látványossághoz, részben pedig az árai miatt (már napi 17 euróért lehet ágyat bérelni).

A hotel közvetlenül az észak-koreai nagykövetség szomszédságában található egy olyan épületben, amelyben régebben diplomatákat szállásoltak el. A kommunista ország a 2000-es évek elején adta bérbe és Philipp Lengsfeld CDU-s politikus szerint nyílt titok volt, hogy valójában ki áll a hostel mögött.

Tavaly ősszel az ENSZ Észak-Koreát sujtó szankciókról döntött, válaszul az ország kísérleti atomrobbantásaira. Ezen szankciók miatt a német kormány minél előbb be akarja záratni a hotelt, hogy ezzel is meggátolja a Kim Dzsongun vezette diktatúrába folyó pénzek áramlását. A City Hostel Berlin az elmúlt tíz évben havonta több tízezer eurós forgalmat bonyolított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik