Nagyvilág

Széklet-koktéllal verik vissza a rendőrattakot Venezuelában

Tényleg minden fegyvert bevetnek az elnökellenes tüntetéseket a könnygázzal támadó rendőrök ellen. Nagyon súlyos a helyzet Latin-Amerika külsőn.

Egyre tragikusabb a helyzet Venezuelában, amit az elhunyt Hugo Chávez által erőltetett szocializmus a csőd szélére vezetett, majd utódja, Nicolas Maduro se tudott helyrehozni. Maduro ennek ellenére foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, ellehetetleníti az ellenzéket (ami már többségben van a parlamentben), miközben üresek a boltok polcai, alig van élelmiszer és gyógyszer.

Az emberek tehát fellázadtak, folyamatosak a tüntetések, zavargások a nagyobb városokban, de a Daily Mail szerint most szintet lépett az egész – lefelé. Ugyanis a tüntetők kitalálták, hogy a rohamrendőrséggel vívott háborúban ideje új fegyvereket bevetni, amik kevésbé halálosak, mint egy nagy kő. Emberi ürüléket töltenek ezért műanyag köcsögökbe, virágcserepekbe, azokat vetik a rendőrök felé. A zacskókban sokszor állati melléktermék is található.

Az új fegyvert a Mail “poopootov cocktailnak”, magyarul “kakatov-koktélnak” nevezte el.

A közösségi médiában már terjed az új jelszó is: “nekik gázuk van, nekünk ürülékünk”. Ezzel a klasszikus tömegoszlató fegyverre, a könnygázra utalnak. Több szülő egyébként a gyermeke székletét tölti a műanyag poharakba, sokan még feliratozzák is őket, protestmondatokat írva rá (Pl. “a politikai foglyokért”). A WhatsAppon pedig terjed a kakatov-koktél receptje.

Galéria
Fotó: MTI/EPA/Giorgio H. Pasquale

A módszer persze az ellenzéket is megosztja. Sokak szerint túlzottan megalázzák ezzel a rendőröket, mások pedig az így is katasztrofális járványügyi helyzet fokozódását látják csak a fertőző széklet dobálásában. A pro oldal azzal védekezik, hogy a rendőrség a teljes fegyverarzenálját beveti ellenük, az emberek meg azzal harcolnak, amijük van. Kétség ne essen, továbbra is dobálnak köveket és rendes Molotov-koktélokat is.

Hogy megértsük, mennyire komolyak a harcok: egy partmenti városban százakat kellett egy városrészből kitelepíteni, olyan koncentrációjú volt a rendőrök által kilőtt könnygáz. Egy másik adat: 38 halottja és 750 sérültje van a tüntetéshullámnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik