Nagyvilág

Pokol a földön: elmesélte a fiatal nő, hogy milyen, amikor naponta 30 ember megerőszakolja

Sandrát 19 éves korában rabolták el a szülővárosából és hurcolták el egy ismeretlen helyre, ahol éveken keresztül szexrabszolgaságra kényszerítették. A most 30 éves nő elmesélte, hogy miken kellett nap mint nap keresztül mennie. A verés, a folytonos megaláztatás a mindennapjai részévé váltak.

Sokszor volt olyan, hogy se vizet, se innivalót nem kapott, rengeteget éhezett és nélkülözött. Sandra állítása szerint naponta többször is megerőszakolták, ám a szexért cserébe ő soha nem kapott semmit. Voltak olyan napok, amikor több mint 30 alkalommal is erőszakoskodtak vele.

Sandra az elrablására így emlékszik vissza:

Összebarátkoztam egy Alfredo nevű férfival, aki azt ígérte, hogy együtt meglátogatjuk a szüleit, de ehelyett elrabolt és fogva tartott.

A fiatal lánynak azt mondta a férfi, hogy ha nem teszi azt, amit mond, akkor visszamegy a lány városába, és megöli a családját. Sandra féltette a szeretteit, ezért úgy döntött, hogy engedelmeskedik Alfredónak, aki aztán prostituáltként dolgoztatta őt.

Előtte nem voltam prostituált, soha nem kényszerültem ilyesmire, de most fogoly voltam, nem tehettem mást.

A lány 3 év után került el Mexikóból, a fogvatartói az Egyesült Államokba csempészték. Sandra Amerikában még további egy éven keresztül kényszerült prostitúcióra, majd csak ezután sikerült megszöknie. A teljesen leépült lány először a testvérét hívta fel, elmondta neki, hogy hol van és mi történt vele.

Sandra ezután elment a mexikói konzulátusra, ahol egy nonprofit szervezethez, a Sanctuary for Families-hez irányították. A szervezet emberkereskedelemmel kapcsolatos áldozatokkal foglalkozik, így

a lány több mint 4 év után először újra biztonságban érezhette magát.

A szervezet segített Sandrának vízumot szerezni, hogy az Egyesült Államokban maradhasson. A lány minden segítséget megad a hatóságoknak, hogy a fogvatartóját kézre keríthessék. A nyomozóknak azt már sikerült kideríteni, hogy Alfredo a pénzből egy lakást és egy autót vásárolt.

Sandra jelenleg nem tudja, hogy Alfredo merre lehet, szerinte valahol Mexikóban bújkálhat, de reméli, hogy elkapják és letartóztatják.

Igazságot akarok, azt, hogy Alfredo azt kapja, amit érdemel, hogy megbüntessék azért, amit velem és más mexikói lányokkal művelt. Nem félek többé senkitől.

Sandra ma Amerikában él, egy étteremben dolgozik és van egy 5 éves kisfia.

Independent

Ajánlott videó

Olvasói sztorik