Nagyvilág

Timmermans szerint Orbán provokálja

Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke provokációként értelmezte Orbán Viktor miniszterelnöknek azokat a megjegyzéseit, amelyeket a Die Zeit című német liberális hetilap egyértelműen antiszemitának minősített - közölte a brüsszeli bizottság egyik szóvivője pénteken az AFP francia hírügynökség jelentése szerint.

Az alelnököt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban lemondásra szólította fel, amiért a német lapnak adott interjúban antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét és kormányát.

Timmermans, az Európai Bizottság alapjogokért felelős alelnöke az interjúban arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor egyértelműen antiszemita hangot ütött meg a napokban az Európai Parlamentben, amikor amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt, azt mondta, hogy pontosan így értette a miniszterelnök szavait, és felháborodott, de nem reagált erre a megjegyzésre a vitában.

A brüsszeli szóvivő most úgy nyilatkozott, hogy Timmermans provokációként értelmezte a kormányfő szóban forgó megjegyzéseit. Hozzátette,

hogy a jövőben tartózkodni kellene a kétértelmű kifejezések használatától, hogy azokat ne követhessék félreértések.

Pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter méltatlannak és elfogadhatatlannak nevezte és visszautasította az antiszemitizmus vádját, hangsúlyozva, hogy Magyarország a legtöbbet tette Európában az antiszemitizmus ellen.

Úgy vélte, hogy a Timmermans által megfogalmazott vád Magyarország súlyos megsértése is,

márpedig ha egy uniós tisztségviselő egy ilyen kérdésben ilyen súlyosan megsért egy tagállamot, akkor nem lehet más választása, mint le kell mondania a hivataláról.

A külügyminiszter egyúttal gyáva embernek nevezte az EB alelnökét, mondván, hogy a Die Zeit című lapnak adott interjúban olvasható súlyos, ráadásul alaptalan vádat nem Orbán Viktorral szemtől szemben fogalmazta meg, hanem később, amikor senki nem tudott rá azonnal reagálni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik