Nagyvilág

1,4 millió szomáliai gyereket fenyeget éhezés

A januári becsléseknél 50 százalékkal több, azaz mintegy 1,4 millió gyerek válhat súlyosan alultáplálttá idén az aszály sújtotta Szomáliában - hívta fel a figyelmet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden Genfben.

Az új adatok szerint több mint 275 ezer gyerek kerülhet életveszélybe 2017-ben a táplálék hiánya miatt. Ezeknél a súlyosan alultáplált gyerekeknél kilencszer nagyobb a kockázata annak, hogy meghalnak kolera vagy kanyaró miatt – tette hozzá Marixie Mercado UNICEF-szóvivő egy genfi sajtótájékoztatón. A súlyos alultápláltság egy hányással, hasmenéssel járó betegséggel kombinálva halálos a gyerekek számára, a túlzsúfolt menekülttáborokban pedig gyorsan megugrik a fertőzöttek száma – mutatott rá a helyszíni terepszemléről visszatért tisztségviselő.

Az UNICEF 56 ezer szomáliai gyereket kezelt az alultápláltság legsúlyosabb formájával az idei év első három hónapjában, ami 88 százalékos emelkedés a 2016-os első negyedév adataihoz képest. Közöttük a szervezet tudomása szerint egyszázalékos volt a halálozási arány.

A 2011-es szomáliai éhínségben 258 ezren vesztették életüket másfél év alatt, közöttük 133 ezer gyerek.

A kelet-afrikai ország mintegy 615 ezer lakója hagyta el otthonát tavaly november óta a szárazság miatt, többségük nő és gyerek. Ez tetézte a belső menekültek amúgy is magas, körülbelül egymilliós számát – mondta el Jens Laerke ENSZ-szóvivő.

Emellett az aszály miatt 400 ezer gyerek esett ki az oktatásból, mert családjaikkal együtt más vidékre költöztek, vagy víz után kutatnak iskolába járás helyett. Szakértők arra is felfigyeltek, hogy egyre több kiskorú él az utcákon, és a menekültgyerekek könnyebb célpontok a katonákat kereső fegyveres csoportok számára. A világszervezet 720 millió dollárt (több mint 205 milliárd forintot) szeretne összegyűjteni a szomáliai helyzet kezelésére, ennek eddig hatvan százaléka van meg.

Versenyt futunk az idővel

– hangsúlyozta Laerke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik