Nagyvilág

Cselesen ment Junckerhez Soros Brüsszelben

Csütörtökön délben találkozott egymással Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Soros György, a Nyitott Társadalom Alapítvány elnöke.

Az Index Eurológus blogja arról ír, hogy Soros nem azon a bejáraton érkezett a uniós testület épületébe, ahol a vendégek a szokás szerint be szoktak lépni és fényképeket lehet készíteni róluk, sőt, bezárták azt az üvegajtót is, amin keresztül lehetett volna látni az érkezőket.

Margaritisz Szkínasz, az Európai Bizottság szóvivője a sajtótájékoztatón meglepetten hallotta, mi történt, ugyanis ez nem szokás, majd miután rászóltak a fülére bejelentette, hogy az emeleten biztosítottak szervezett fotólehetőséget.

Az MTI beszámolója szerint Szkínász hangsúlyozta, hogy az Európai Unió végrehajtói szerveként a bizottság teljesen függetlenül jár el, különösen a közösségi jog alkalmazásának területén. Mint mondta, bizonyos esetekben szükség lehet konzultációra, végül azonban kizárólag a brüsszeli testületé a döntés.

A csütörtöki találkozóval kapcsolatban elmondta, a megbeszélésnek a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU), valamint az ukrajnai helyzet állt a középpontjában.

Emellett közölte, az egyeztetésen Carlos Moedas kutatásért és tudományért felelős uniós biztos is részt vett.

Juncker és Soros több mint húsz éve ismerik egymást, nincs semmi különösen drámai ebben a találkozóban

– fűzte hozzá.

(kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik